Bird by bird – Madaranként

Two-thirds of the challenge I signed up for has been completed!

In the midst of all I had to do and chose to do the last twenty days, there were times when I got to thinking – even just for a moment – about many things.  What do I want to do in my days?  What are my priorities?  What personal relationships do I want to work on?  How much time I want to devote to different activities, including writing of this blog?

I started re-reading Anne Lemott’s hilarious practical guide through the writer’s world, Bird by Bird.  How to get started with writing, why first drafts are important, what is the writing frame of mind, the importance of help along the way, and taking notes to remember things you want to remember.  She recommends to sit down every day to write about the things that are the most important to us, write some terrible first drafts, and not to be a perfectionist.  “Good writing is about telling the truth,” she says.  It’s about paying attention and remembering what’s going on.  “Writing is about hypnotizing yourself into believing in yourself, getting some work done, then unhypnotizing yourself and going over the material coldly.”  And what to write about?  “When you give yourself permission to start writing” – she states – “you start seeing everything as material.”

And what if writing feels overwhelming?  Anne remembers this anecdote: “Thirty years ago my older brother, who was ten years old at the time, was trying to get a report written on birds that he’d had three months to write, which was due the next day. We were out at our family cabin in Bolinas, and he was at the kitchen table close to tears, surrounded by binder paper and pencils and unopened books about birds, immobilized by the hugeness of the task ahead. Then my father sat down beside him put his arm around my brother’s shoulder, and said, “Bird by bird, buddy. Just take it bird by bird.”

One more advice from Anne: “Do your three hundred words, and go for a walk.”  I intend to do exactly that.  And not only in the next ten days.

Teljesítettem a személyes kihívás kétharmadát!

Mindannak közepette, amit az elmúlt húsz nap alatt kötelezően kellett megtennem vagy amit én akartam megcsinálni, sok mindenen elgondolkodtam, legalább egy pillanat erejéig.  Mit szeretnék csinálni a napjaim során?  Mik a prioritásaim?  Milyen személyes kapcsolatokat akarok ápolni?  Mennyi időt szeretnék szánni a különféle tevékenységekre, beleértve e blog irását is?

Elkezdtem újra olvasni Anne Lamott Bird by Bird (Madaranként) című könyvét.  Ez egy gyakorlati – néha vicces – útmutató az írók világához.  A szerző többek között arról beszél, hogyan kezdjünk hozzá az íráshoz, miért fontosak az első vázlatok, milyen lelkiállapot kell az íráshoz, miért fontos az írás során segítséget kérni másoktól, miért fontos jegyzeteket készíteni olyasmiről, amire emlékezni szeretnénk.  Azt javasolja, hogy naponta üljünk le írni, főleg olyan dolgokról, amelyek legfontosabbak a számunkra.  Írjunk vázlatokat – az első minden bizonnyal borzalmas lesz – és ne legyünk maximalisták.  A jó írás az, ha az igazat írjuk.  Oda kell figyelni a dolgokra, hogy emlékezzünk arra, ami történt.  A szerző szerint az írás arról szól, hogy hipnotizáljuk magunkat, hogy higgyünk magunkban, miszerint képesek vagyunk az írásra, aztán felébresztjük magunkat a hipnózisból és hideg fejjel átellenőrizzük, amit írtunk.  S hogy miről írjunk?  Anne azt mondja, hogy amikor engedélyt adunk magunknak az írásra, lehetséges témaként kezdünk látni mindent.

És mit tegyünk, ha az írás nyomásként nehezedik ránk?  Anne elmesél egy anekdótát, amire még mindig nagyon jól emlékszik: Harminc évvel ezelőtt bátyám, aki akkor tíz éves volt, egy jelentést próbált írni a madarakról, aminek megírására eredetileg három hónapja volt, s amit másnap kellett leadnia.  A családi nyaralónkban voltunk Bolinas-ban, s ő a konyhaasztalnál ült az előtte álló feladat nagyságától megbénulva, síráshoz közel, körülötte papírok, ceruzák, madarakról szóló csukott könyvek.  Akkor apám leült mellé, átkarolta a bátyám vállát, s azt mondta: Madaranként, haver.  Csak írj előbb az egyik madárról, aztán a másikról, sorban egymás után.

Anne még azt is tanácsolja, hogy írjuk le a háromszáz szónyi adagunkat, aztán menjünk sétálni.  Pontosan ez a szándékom.  És nem csak a következó tíz napban.

One Comment

  1. Very well said Márta! Whenever I wrote something I always wanted it to be perfect the first time so it always took me forever. Good luck with the next ten days and beyond!

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.