Yes, I completed it!  I finished my very first National Blog Post Month challenge, the NaBloPoMo.  I made it through thirty straight days of blogging successfully.  I showed up every day with a new post, just like I promised at the beginning.  It was definitely a good exercise for me.  Like daily homework for my students.  Even more.

Real life happened in between with its everyday challenges.

I was the 849^th of 978 people who signed up for the challenge this month.  It would be interesting to know how many of them posted every day.  It’s not easy to do, especially if you have a full time job and other responsibilities.  Stress can build up very easily.

So, what did I learn from this experience?

First of all, that I can accomplish a goal.  This is really nothing new and definitely not a surprise to me; I usually accomplish my goals.  Because I always and in everything want to do quality work, in this regard this challenge wasn’t different either.  But quality work needs time.  Unfortunately, I was often short on time.  I had many good ideas but sometimes I was slow – slow in writing, slow in selecting photos.  For the food related posts, I cooked and baked and photographed the food.  Not just that, I needed to plan for it.  Yes, this was very important.  I learned that this type of work needs some incredible planning especially this time of the year.  The sky is very gray in Seattle in November!  I needed to plan for the time when to photograph my food, and even though I planned it, sometimes it didn’t work because of the weather.  Evenings came quickly after I got home from work, so I cooked and baked mainly on the weekends and hoped for a little window for good natural light during those days.

I also realized that because I write this blog in two languages, instead of thirty posts I basically produced sixty.  Well, in my opinion, that’s quite an accomplishment for which I probably need to congratulate myself.  I produced eleven posts in the category Eat, eight posts in Read, five in Plant, three in Organize, and one each in Make, Travel, and Teach.  It was a lot of work but I enjoyed it despite the frantic schedule of my days.  I enjoyed the routine, the writing, the mental activity, the creative part of the process, the cooking and baking, the reading, the researching – all that fun!

After twenty days into the challenge, my friend Éva commented that she liked to read my writing and encouraged me to continue with it even after the challenge was over.  It was nice to have a support like this and it helped a lot together with Steve’s daily encouragement.  Sure, I definitely won’t quit.  I will show up for blogging regularly (I hope), but I learned that I cannot do it every day.  Quality versus quantity matters.  Well articulated and more thoughtful posts, longer recipes, longer instructions need time.  An everyday rush is not the answer.  Writing every day and publishing every day are different things.  These past thirty days taught me that with proper planning, fewer posts, and a disciplined approach to my work on this blog, I can do it.  I can enjoy it and I can also devote time to my family, friends, and other beloved activities.

In summary, I’m glad I took on this interesting challenge.  Thank you Steve for all of your help and thank you my friends for your encouragement.  I appreciate your continued interest in my blog.

Igen, megcsináltam!  Befejeztem életem első „National Blog Post Month” (nemzeti bloggolási hónap) nevű kihívását.  A harminc egymást követő nap mindenegyikén sikerült foglalkoznom a bloggal.  Minden nap alkottam valamit újat, minden nap feltettem egy bejegyzést a blogra – erre köteleztem el magam a kezdetekkor.  Ez a kihívás kétségtelenül jó gyakorlat volt számomra.  Olyan volt, mint a diákjaim számára a házi feladat.  Sőt annál is több.

Közben persze zajlott a valós élet a maga kihívásaival.

A 978 regisztrált résztvevő közül én 849-edikként íratkoztam fel az ehavi írásgyakorlatra és bloggolásra.  Érdekes lenne tudni, vajon hányan tettek fel napi bejegyzéseket a blogjukra.  Ez egyáltalán nem könnyű feladat, főleg ha valaki főállásban dolgozik és másféle kötelezettségei is vannak.  A stressz nagyon könnyen felhalmozódhat.

S hogy mit tanultam meg mindebből?

Először is azt, hogy képes vagyok elérni a célomat.  Bár ez nem igazán meglepetés a számomra; én általában el szoktam érni a céljaimat.  Mivel mindig és mindenben minőségi munkát szeretnék végezni, ez alól e kihívás sem volt kivétel.  A minőségi munkához viszont idő kell.  Sajnos gyakran kevés volt az időm.  Sok jó ötlet kavargott a fejemben, de néha lassú voltam – lassú az írásban, lassú a fotók kiválasztásában.  A főzéssel, sütéssel kapcsolatos bejegyzésekhez főztem, sütöttem és fotóztam az ételt.  Mindez azonban nem volt elegendő, a folyamatot meg is kellett terveznem.  Igen, ez nagyon fontos volt.  Megtanultam, hogy az ilyen jellegű munka hihetetlen mértékű tervezést igényel, különösen ebben az évszakban.  A novemberi ég nagyon szürke tud lenni Seattle-ben!  Előre el kellett terveznem, hogy mikor fényképezzem az ételt, s bizony néha csődöt mondott a terv az időjárás miatt.  Miután hazaértem a munkából hamar beeseteledett, így aztán inkább a hétvégeken főztem, sütöttem, s reménykedtem holmi kedvező nappali fényben.

Arra is rá kellett jönnöm, hogy mivel két nyelven írom ezt a blogot, valójában harminc bejegyzés helyett hatvanat produkáltam.  Nos, ez szerintem figyelemre méltó teljesítmény, s úgy érzem, gratulálnom kell magamnak.  Az Enni kategóriában tizenegy, az Olvasni kategóriában nyolc, az Ültetni kategóriában öt bejegyzés került fel a blogra, a Rendezkedni kategória három új poszttal lett gazdagabb, s a Csinálni, Utazni és Tanítani kategóriák is kaptak egy-egy bejegyzést ebben a hónapban.  Mindez sok munkát jelentett, de élveztem, annak ellenére, hogy a napjaim kétségbeejtően sűrűek voltak.  Élveztem a rutint, magát az írást, a szellemi tevékenységet, a kreativitást, a sütés-főzést, az olvasást, a kutatást – mindezt a remek szórakozást!

A huszadik nap után Éva barátnőm küldött egy üzenetet, miszerint tetszik neki a blog és az írásaim, s arra bíztatott, ne hagyjam abba azután sem, ha végetért a kihívás.  Jólesett a támogatása.  Sokat segített Steve naponkénti bátorítása is.  Szóval biztosan nem hagyom abba.  Rendszeresen fogom írni a blogot (legalábbis remélem), de megtanultam, hogy nem tudom minden nap csinálni.  A mennyiség könnyen a minőség rovására mehet.  A jól átgondolt, jobban kidolgozott írások, a hosszabb receptek, a hosszabb munkamenet leírása mindez több időt igényel.  A mindennapi rohanás nem segít.  A naponkénti írás és a naponkénti publikálás két különböző dolog.  Az elmúlt harminc nap megtanított arra, hogy megfelelő tervezéssel és kevesebb poszttal, továbbá a bloggoláshoz való fegyelmezett hozzáállással képes vagyok ezt a blogot működtetni.  Élvezhetem amit csinálok, ugyanakkor időt fordíthatok a családomra, a barátimra és más kedvenc időtöltéseimre.

Összességében véve örülök, hogy felvállaltam ezt az érdekes kihívást.  Köszönöm a segítségedet, Steve, és köszönet nektek is, barátaim, a mindennemű bíztatásért.  Nagyra értékelem, hogy olvassátok a blogomat.